Imádom a tenger színét. Hogy képes minden napszakban más fényben úszni. Semmi – a lelkemet simogató – más érzéshez nem hasonlítható a hullámok egyenletes mozgása, a sirályok hangjával vegyülő vízmozgás morajlása.
De mennyire adhatom át magam ennek a természeti csodának, ha a szomszéd napozóágya szinte az enyémet súrolja? Hogyan mélyülhetek el ezeknek a csodáknak a csodálatában, ha a számolatlan néptömeg hangja elnyom mindent, ami miatt én idejöttem. Nem tagadom, néha élvezem a nyüzsit, a jó zenétől hangos szórakozóhelyek hívogató kínálatát, de bevallom, egyre kevésbé.
Rengeteg új, tematikus apartmankomplexum várja az őt felfedezni vágyókat, akik még ha az elkövetkezendő években tömegesen is jelennének meg, a választási lehetőségek sokasága miatt ez a térség még mindig messze elmaradna a nyaralók nagy száma miatt kialakuló nyüzsgéstől, pulzálástól. Ezáltal az érintetlen természeti kincseiből eredő báját és évszázadokra visszanyúló történelmi jellegzetességét luxus körülmények között, ritkább látogatólétszám mellett tudja nyújtani a vendégeknek.